|
Orbán Béla: Vallási megoldások helyett
Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2013.06.12.
Ezen a szerdán Pálnak a leveléből, pontosabban a Rómabeliekhez írt leveléből, a 10. fejezetének a 17. verséből szeretnék indtani, ebből szeretnék szólni, ami pedig így szól:
Róma 10,17: Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.
A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Azt gondolom, hogy igazából egy olyan probléma és egy olyan témának a kezdeténél vagyunk, amikor láthatjuk azt, hogy sokan keresik az életükre a megoldást, sokan keresik az életükre – a válságos helyzetekben éppúgy, mint a hétköznapok szürkébb eseményei között – hogy hogyan tovább, mit kell tenni. Igazából a legnagyobb veszteségünk az, hogy hitünk nincsen, mert nem tudjuk, hogy miben higgyünk. Hinni. Ugyan kiben hihetünk? Annyi és annyi kínálat van, Isten Igéjét millióképpen tanítják, rengeteg gyülekezet van, rengeteg tanítás mindenféle média formájában – hangosan, olvasható és a többi –, és én úgy gondolom, hogy ehhez az egészen egyszerű gondolathoz és kijelentéshez, Igéhez kell visszatérnünk: Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.
Milyen hallás? Tudvalevő, hogy a hallás is az ember része, de az ember nem egy darab testből áll, és itt nem fül-orr-gégészhez kell menni, hanem tudni kell, hogy a hallás is három részből áll. Három részből, hiszen a testünk is, a külsőnek a behatásait érzékeljük az érzékszerveinkkel. Emlékezik a bőrünk, például, és mondhatnánk, hogy a testnek is megvan a maga eszköze a hallásra. Ugyanakkor a hallás természetesen ott van mint lehetőség a külvilág érzékelésére, ami elindítja a gondolatokat, de ott van a harmadik, a szellemi hallás, amikor értem azt, amit Isten Igéje mond.
Tehát végső soron az ember a hitében szeretne megerősödni minden egyes problémája előtt, minden egyes élethelyzetében, de el kell mennünk odáig, hogy milyen hit van? Nem csak hallás van háromféle, testi, lelki és szellemi hallás, hanem ugyanakkor milyenféle hit van? Fel kell tenni azonnal a kérdést, hogy én kiben hiszek? A hitnek a megnyerésére, a megerősödéshez, a döntéseinkhez tulajdonképpen hol keressük azt, hogy tudjunk hinni és tudjunk a hitünk által dönteni és az élethelyzeteinkben helyesen lépni. Milyen hitet, és azt is hogy is keressük?
Számomra megdöbbentő volt az, hogy igazából, amikor Magyarországon vagyunk és a nyelvet is ismerjük, sokszor nem tudjuk egyes szavaknak is a gyökét, a jelentését, hogy honnan származik.Honnan származik a hitszó és a hívő szó – mert igazából, aki hisz az hívő – honnét származik a hívő szó? Hiszen semmiben nem azonoson a német glauben-nel, semmiképpen nem azonos más nyelven levő vallásos szóval, vallásos hit szóval nem egyezik a magyar hívő szó. Nem egyezik, egész más jelentése van. Akkor döbbentem meg igazából, amikor rá kellett jönnöm, hogy a hívő szó a magyar nyelvben a hűség, és ráadásul a hűvösség szónak a gyökeréből származik. A hűvösségből. Az, hogy valahol megpihenni, valahol megnyugodni, valahol inni és ez a Bibliában is számtalanszor jön, ez a bizonyos megnyugvás a víznél, megnyugvás a hűvösben. Lehetne a hívőségről így, és erről a hűvösségről is beszélni, hogy tulajdonképpen az emberben az a vágy van benne, hogy amikor ebben a forrongó világban rohangálok, legyen egy helyem, ahol megállok. Legyen egy megnyugvásom, legyen innivalóm, a verejtékező homlokomat ne süsse tovább valami nagy hő, ne izzadjak tovább: hívő szeretnék lenni, hűsölő szeretnék lenni. Amikor ezeken a szavakon gondolkodtam, hogy máshol mást jelent ez, mert ott bizony tanúbizonyságot jelent ahívő szó, tehát valamiről, valakiről tanúbizonyságot tenni, míg a magyar nyelvben úgy van benne, hogy „szeretnék hűsölni”.
Mennyire van ez bennünk is meg, hogy szeretnénk úgy hívők lenni, hogy a hétköznapoknak a nagy forróságától, tüzijátékától, vagy Istennek önmagának az ítéletétől, a körülöttünk égő tűztől, ami mindent már lassan perzsel, attól szeretnénk megnyugodni? Valóban a mi életünk ilyen hívő élet, hogy szeretnénk nyugodtan élni, szeretnénk távol lenni attól, ami éget, szeretnénk távol lenni és nem veszélyeztetve lenni attól, ami éget? Bizony a problémáknak az elkerülése valahogy ebben a magyar hívő szóban benne van. Hívő szó annyit jelent, hűsölni, annyit jelent, hogy megpihenni.
Valóban ez a hívő élet? Ezt kell megélnünk? Én úgy gondolom, nem csak tanúbizonyságot kell tennünk, mint a többi nyelvekben a tanúság a hívőnek a megfelelője, szinonimája, hanem oda kell figyelnünk, hogy valóban, amikor mi hívőnek tartjuk magunkat és keressük a megoldásokat, akkor tulajdonképpen csak ki akarjuk kerülni nagyon sok esetben magát Isten Igéjét. Magának Istennek a válaszát. Elmegyek egy gyülekezetbe, mert olyan jó ott lenni. Sokszor hallottam. Nem is tudják megmondani, hogy miért. Hűsölni mennek. Nem az életet megoldani, hanem egy kis oázis, egy kis csend, egy kis nyugalom és mennek tovább a saját életükön. Ez a hívőség, ez a hűsségre vágyás, ez a hűvösségre való vágyás, ami a magyar nyelvben árulkodó, ennek vajon milyen mély gyökerei vannak egy magyar népnél és annak a népnek, annak a társadalomnak a mélyében, amiben mi benne vagyunk? Mennyire örököltük ezt, hogy nem megoldani kell a problémákat, csak a problémának az égető helyzetéből kell kijönni. Kinek a súgása ez a hívőség, hogy úgyse tudod megoldani, hát akkor valahova menjél be, bújjál el előle? Egy templomba, egy közösségbe, egy szolgálatba vagy valahova. Mennyire más ez a hűvösség hívősége, mint a tanúságtevő hívő ember? Bizony más!
Bizony, amikor a magyar hívő szót elővettem, akkor igazából azt kell megállapítanom, hogy a tanúság egészen mást jelent, mint ez a bizonyos nyugalom keresése és hűvösség keresése. Ez a hűvöség keresése nem más, mint a vallásos embernek a lélektana. Annak a vallásos embernek a lélektana, aki keresi az életére a megoldást Krisztus nélkül, odaadás nélkül, megvilágítás, bűntudat, bűnbánat és kegyelem nélkül. Szeretne megúszni dolgokat, szeretné kikerülni a megoldásokat. Ez egy vallásos cselekedet. Nem akarok szembesülni azzal a helyzettel, nem akarok meleg helyzeteket, nem akarok forró szituációkat, nem akarok Istennek a tüze elé menni – mint az Ároni áldásban az ő világító tüze, amelyik tisztít is –, hanem keresem a megoldást. Vallásos módon. Hiszen minden ember hisz, mondja a mostani vallástudósok többsége. Minden ember valamiben hisz, ugyanabban az istenben. Azonban a megoldás keresése bizonyos értelemben tévút, mert a vallásos megoldás keresése nem Krisztus keresése, nem a végleges megoldás keresése, mert a vallásnak a definíciójában máris ott van, hogy mit találhatunk, és mi az, ami számunkra soha nem ad mást, csak megnyugvást, megpihenést, hűvösséget az égető helyzetekből. Vagyis az a vallás a definíció szerint, amelyik társaság – mondjuk így – amelyik réteg, amelyik közösség az életről, az életcélokról és magáról a halálról tud válaszokat adni a mindennapok emberének. Az életről: miért élünk, mit kell csinálni egy embernek és ezen kívül a halálról is ad választ az embereknek különböző módon. Különböző módon mondja el egyik vallás, másik vallás, egyik keresztény felekezet, másik keresztény felekezet mindezekről a véleményét, még a halálról is, még a feltámadásról is. Aztán ugyanúgy, amikor valaki ebben a helyzetben van, hogy az élete célját keresi, amikor az életre szeretne választ kapni, amikor a halálról – hiszen mindenki egyszer tapasztalja a saját környezetében, vagy maga is előre lépeget a minden élők útjának a végére – akkor keresi a választ, hogy miért éltem, hova megyek, a feltámadást. Ebben benne van a félelemtől kezdve sok minden irányító és lökdöső erő, de mindenki keresi ezekre a választ.
Értelemszerűen, emberi választ mindig lehet kapni. Ez a vallásosság egyik pontja, ők mindig tudnak a végső ideákról, a végső dolgokról – úgy, mint az életről, az életnek a céljáról, a halálról – mindig kész válaszokat adnak. Sőt, jutalmaznak örökélettel, kegyelemmel, megbocsájtással, egyebekkel.
A vallásosságban a másik, amit keresni lehet, az nem más, mint hogy a metafizikai hiedelmeket tudja megmagyarázni. Vagyis az ő hitük, a vallásos hit egy olyan valóságot érint, ami meghaladja a fizikai világnak a láthatóságában történt dolgokat, meghaladja azt, ami a jelenlegi fizikai világban megmagyarázható. Meg tudják magyarázni. Mondhatnám a karizmatikus ágakat, mondhatnám a misztikumot. Mindegyik olyan hitbe tudja vezetni a hozzáfordulókat, hogy a természetfelettinek mondott eseményekre mindig is van magyarázata. A titok fejtői, a titok ismerői, beavatottai, bizonyos vallásos magyarázatot tudnak adni mindenre, miközben igazából alig tudnak valamit.
Amit még keresnek a vallásokban, az a biztos pont, amikor minden vallás és minden felekezet ad egy erkölcsi tanítást, ad egy olyan rendszert, amelyben benne vannak a viselkedési szabályok, benne vannak mindenféle előírások, hogy hogy kell élni. És azért megnyugtató erő, mert mégis van valami cél, van valami keret, van valami megszokott, van valami irányított, definiált valami, amit lehet követni. Tehát a vallásos keresés és a vallásban keresés mindig találkozik azzal a kínálattal, hogy akárhova megy az ember, ott van egy rend – és ez a rend, már olyan mindegy, hogy milyen erkölcs, ez a rend olyan mindegy, hogy milyen viselkedési szabály: bele tudok illeszkedni, része vagyok, valaki vagyok.
Aztán sokan azt hiszik, hogy a vallás tud adni megoldásokat az élet problémáira, egy bizonyos hiedelem, amit kihasznál a vallásosság szellemisége. Ad válaszokat, azonnal átíveli a problémákat. Ha neked valami problémád van, egy átívelő megoldással – megoldás nélkül – bizony tud tanácsot adni. Mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy amikor valakinek van egy élethelyzete könnyen csak azt mondják, hogy „imádkozzál és megoldódik”! „Majd a testvéred imádkozik! Ezt kell tenned, azt kell tenned...” Olyan tanácsot adnak, ami a valós problémától átível egy tevékenységig, módszerig. Magyarázatot ad, hogy mit kell csinálnod.
Azért soroltam fel ezeket – bár több mintája is van, több része is van –, hogy ezek azok a pontok, amibe el lehet tévedni, ezek a pontok, amik meg tudják állítani az életünket. Mert ugye a kereső ember hallani akar, a kereső ember embertől akar hallani: ebben a pillantban meg fogja találni, meg fogja hallani a számára kedvező megoldást, misztikumot, csodát, megtapasztalásokat fog neki magyarázni és behelyezteti magát egy olyan rendbe, ahol megvan a kommunális érzése, minden közösségi érzése... Csak valami, valaki nagyon fog hiányozni neki.
„a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.”
Abban a pillanatban, amikor ezt a bibliai Igét felolvasom, a vallásossal ütközöm, mert nem tudunk adni választ a végső dolgokról. Nem tudunk adni. Csak hitben tudunk adni választ: van örökélet, amit mindenkinek Isten felkínált. Az utolsó szusszanásáig van kegyelem számára, de nem tudunk senkinek ígéretet adni, hogy üdvözül, vagy elkárhozik, nem a mi jogkörünk. Mivel nem a mi jogkörünk, ezért nem adhatunk választ annak, aki éppen a halála előtt van, akiről éppen megállapították, hogy súlyosan rákos, mint mostanában sűrű az ilyen helyzet. Nem adhatunk választ arra, hogy neki az életének mi az értelme, egy egységes választ tudunk adni, amit Isten minden embernek adott, de hogy konkrétan a tied milyen, konkrétan az én életvitelem és mit kell tennem ebben az életben, mik a céljai Istennek velem, azt én nem mondhatom el és nem fogadhatom el másnak az akaratát és véleményét. Ebben mindenkinek külön, hitben kell, hogy legyen. Külön, saját hitében. És az életről szóló felelet is kizárólag Istennek a jogköre, aki az Ő Igéjében hallható, látható módon ki is jelentette minden teremtményének, minden embernek azt, hogy mi a célja az életnek. Az életcélokról viszont részfeladatokat mindenkinek egységesen Isten megadott, de a személyes feladatot mindenki külön-külön kapja.
Amikor valaki valami rendkívülit tapasztal az életében, igazából félre lehet vezetni a misztikummal, a karizmatikusság bizonyos fokaival, fajtáival, de nem adhatunk választ és ne keressük a választ embertől. Embernek lehetnek módszerei, a démonológia különböző vállfajának mindenből. Igazából sokkal egyszerűbb lenne azt mondani, hogy „Istenem, miért történt ez az életemben?”Mert erre is csak Ő tud választ adni. Úgy, mint a célról, a válasz is Istentől jön a Szent Szellem által, hogy mi az a rendkívüli helyzet, amiben Isten megtartott vagy megszüntetett valamit az életemben. Ember erre soha nem válaszolhat. Erre egyedül Isten Igéje válaszol, és Istennek a személyre szabott Igéje, a személyes Istenednek a szava fog válaszolni. Soha nem tud az ember válaszolni, és ne is próbálkozzon meg, mert abban a pillanatban felveszi a vallásos köpönyegét, abban a pillanatban uralkodik a vallásos szellem, mert ha nem az Igét mondom, hanem egy vallásos teóriát mondok, abban a pillanatban könnyen és nagyon nagyon sűrűn Isten akaratával teljesen ellentétesen, hamisan taníthat bárki.
Ugyanakkor az átívelések. Természetesen egy vallásos szellemiség nem tud mit csinálni. „Tudod mit, imádkozzál! Tudod mit, ez...” Én azt mondom, hogy nem átívelni kell a dolgokat, nem átívelni kell azokat a problémákat, amik vannak az életünkben, és felelőtlenül elszellemiesíteni vagy ellelkiesíteni, hogy „majd gondolkodom róla”, hanem egyszerűen azt az őszinteséget meg kell élni, hogy a vallásos szellem helyett Krisztus szelleme válaszoljon. Mert Krisztus tud adni az életről, Ő tud adni választ a halálról, Ő, aki feltámadott tud adni választ a feltámadásról, Ő az, aki a rendkívüli csodáknál, a rendkívüli helyzeteknél a megtapasztalásaidban válaszolni fog, hogy azért történt az életedben, mert eszköz volt abban, hogy te engem kövess és az én Királyságomban meglásd Isten nagyságát vagy a feladatodat. Az Ő rendje, Krisztusnak a rendje az a rend, ami számunkra a keret lehet és nem emberi rendek, mert az emberi rendek vallási rendek. Bizonyos szemszögből, bizonyos területeken átfedésben lehetnek, de sose ugyanaz, mint Krisztus uralma. A vallásos uralom nem ugyanaz. Az átíveléseknél hadd szóljon a Szent Szellem, hogy „Most menj imádkozni!” Hadd szóljon a Szent Szellem, hogy mit kell tenned és ne íveljük át, elszellemiesítve a történteket, a problémákat. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.”
Nem ember Igéje által. Isten Igéje. Azért jó, hogy egy ilyen rövid mondatban is Isten hangsúlyosan azt mondja, az Én igémben van, mert ezek szerint van más ige is. Más parancsolat, más törvény, más bizonyság, más ígéret. Az ember csak emberi ígéreteket adhat, aminek van egy vége a földi milétünk idejére. Akár a világ végéig, akár a saját életed végéig. Az emberi ige pillanatnyi orvosságot adhat, pillanatnyi hűsítést adhat az életemre, pillanatig megnyugtathat, de nem rendezi az életemet. Lehet, hogy megnyugtat valakit, mint egy gyászolót és megvígasztal, de holnapután találkozni fogok a másik gyásszal, és utána találkozni fogok azzal, hogy nekem is van X időm az emberi számítások szerint. És nincs rendezve, nincs rendezve a végső ideáknak, életcéloknak, és semminek nincsen rendezve emberileg a válasza, mert ember csak véges dolgokban tud választ adni. Mert a véges akkor is nem biztos, hogy Istentől van, sőt, lehet, hogy épp Isten dolgától félrevisz. Ezért a végső dolgoknak, a végső ideáknak a kérdéseire a választ mindenképpen Istentől kell megtudni és erre elegendő az Ő Igéje. Elegendő az Ő törvénye, az Ő elrendelései, az egész teremtett világnak a működési szabályzata is, elegendő mindaz, amit Ő közölt ezzel a világgal. Elegendő. És ha ez elegendő, ebbe könnyen be tudom helyezni magamat úgy, hogy „Uram, ebből a teremtett rendből, amit Te adtál a Te Igéd és akaratod szerint, nekem hol a helyem?” És ő tudja megadni, hogy az életed Ura lehet, maga Krisztus tudja megadni az életed célját, és ha ember téged kizsákmányol vagy hamis útra terel, akkor semmiképpen nem lesz Krisztusban hívő életed az a hívő életed, ami nem más, mint a hűvösség, a megoldások keresése.
Az erkölcsi rendszer pedig nem erkölcsi rendszer. Nincs erkölcsi rendszer, hiszen Istennél nem erkölcs van, hanem van egy elrendelés, van törvény, végrehajtási utasítás és a következmények. Isten nem parancsolatokat és ketreceket állít fel az embernek. Isten adott egy nagy ajándékot, önmagát az embert és a teremtett világot, és erre ő megadta a kezelési útmutatót. Ebben a rendben lehet élni boldogan, lehet élni hívként, hívőként, tanúsítani azt, hogy Isten törvénye a természetben és az életemben mindig is a javamat szolgálta, és lehet hűvösséget keresni, hogyha én betartom azt a szabályt, amit egy ember ad nekem, vagy egy vallás. Ott nem történik bántódásom, lightosan elvagyunk, kényelmesen, kevés félelem van, az a hívő ember csak nem fog meglopni, az a hívő ember csak nem fog becsapni miközben Krisztustól oly távol van az egész.
Az erkölcsi rendszert nem kell megadni, mert Isten Igéje nem egy erkölcsi rendszer, hanem egy totális, tökéletes, mindenre kiterjedő rendszer. Törvény, rend, magyarul Ige, és ez az Ige nem csak a törvénnyel van kiteljesítve, hanem Isten bizonyságával is, amit akár a Biblia, akár emberek által megkaphatjuk, hogy igenis ennek a törvénynek a betartása vagy be nem tartása milyen következményekkel jár. Sőt, Istennek a szeretete is ott van, ha a törvényeim szerint élsz, természetes következménye a törvény szerinti életnek az, hogy áldásban van részem, és nem erkölcsi rendet kell magamra húzni, mint egy kényszerzubbonyt.
Amikor tényleg ott vannak a lehetetlennek látszó problémák, akkor van kihez menni. Ő beszél. Isten Igéjéről beszél itt a Rómabeliekhez írt levélben Pál, „a hallás Isten Igéje által”, de ő beszél önmaga, beszél az Írás által és beszél emberek által is. Nem emberek beszélnek. Nem a Bibliában hiszek. Gyülekezeteknek, egyházaknak a jelmondata, hogy „hiszek a Bibliában”. Nem, én Istenben hiszek, aki adta a Bibliát. Igen.És „hallásból”. Itt viszont ki kell térnem. Ha tudnánk egymásnak bizonyságokat adni, Krisztusról bizonyságot, nem magunkról, nem a vallásról, nem az egyházról, nem a közösségről, akkor nem kellene rohangálni, hogy „jajj, mi lesz a halálom után?”, „most mit csináljak, hogyan éljek, mi legyek?” Nem kell az élet nagy kérdéseiben kapkodni, hogy most mi a lehetőség, mit választhatok. Nem kellene a különböző megmagyarázhatatlan dolgoknak nagy feneket keríteni, hanem megértenénk belőle akár mások bizonysága által is, hogy Isten milyen csodákat tesz, hogy Őt ismerjük meg. Nem kéne keresnünk erkölcsi rendszereket, hogy megússzunk dolgokat. Nem kéne keresnünk pásztori, gyülekezeti, egyházi fennhatóságokat azért, hogy védelembe legyünk. Mert tudjuk, hogy a legnagyobb védelem az, ha Isten törvényét megéljük az életünkben. Megéljük, megítél, kegyelem, köszönöm, áldott vagyok!
Ugyanakkor Isten bármikor is, bármilyen nagy problémában is, az élet legnagyobb problémáiban és legnagyobb gondjaiban is, nem azt fogja mondani, hogy „szólj egy imacsoportnak, majd elintézik”, nem azt fogja mondani, hogy adakozzál és akkor megoldódik, mert jót tettél, hanem Isten szemtől szembe lemezteleníti, megmutatja: ez a gondod, és úgy hívják, hogy... És megmondja azt is, hogy kihez, mikor, hova kell menni és neked kell dönteni, de dönteni csak akkor tudsz, ha tudod miben döntesz, de a miben-valóság Isten Igéjében tökéletesen benne van. Isten törvényében, Isten bizonyságaiban, és Isten ígéreteiben benne van minden útmutatás az életedre. Nem nagy dolgok ezek, hanem egyszeri életátadásnak a dolga. A többi utána, úgy mond, kis dolgok – nem kis dolgok, az élet nagy és nehéz helyzeteiben is mindig van vezetésem. Mindig szól az Ige.
Én úgy gondolom, hogy pontosan a mi hiányosságunk és a mai világnak különösen a hiányossága, hogy nem szól Isten Igéje. Sok minden szól. Sok minden reklám megy, sok minden választ kapunk a végső ideákról, az életnek az értelméről, a halál utániról – egymás után jönnek vissza a Mennyországból egyesek, azt mondják legalábbis, sose voltak ott – aztán a különböző rendkívüli, emberileg megmagyarázhatatlan, természetfelettinek is mondható történéseknél azonnal ott van az elvonatkoztatás magyarázata. Nem kell magyarázni. Isten Igéjét hallani kell. Isten Igéjét hallani kell és ehhez ki kell nyitni a szánkat. De ehhez ki kell nyitni a fülünket is. Bizony a mai korban pontosan egy eléggé veszélyes helyzet van, amikor tényleg úgy él ez a világ, hogy az egyházakat és a vallásokat egyesíteni akarja. Nyugat-Európában, azért elég – bocsánat, hogy így mondom – csúnyán, úgy néz ki, hogy ez a relativizmus, ami a vallásokról szól eléggé közkeletű már Magyarországon és ráadásul elég veszélyes.
Ugyanakkor amikor az ember keresi az életére a megoldásokat és vallásos szinten is keresi, ma már még veszélyesebb helyzetbe kerül, amikor azt fogja hallani, hogy akárhová mehetsz, minden vallás egyforma, minden vallás egy istent hisz. Minden vallás istenhez vezet, csak különböző utakon, eltérő látással. A különbségekkel nem kell foglalkozni, nem kell egymással veszekedni! Nem kell, ha többet, mást, jobbat tudsz és tudod az igazat, nem kell szólni. Hogy kapnád meg az életedre a válaszokat, amikor így globalizálódik a vallásosság?! Gyakorlatilag ennek a következménye: felesleges a térítés. Majdnem, hogy tilos. Hiszen akkor van baj, ha egy iszlám, egy buddhizmus meg a kereszténység, mint térítő vallások nekiállnak téríteni. Abban a pillanatban veszekedés van, és abból háború is lehet! Nem kell téríteni. Magyarul nem kell igazságot, nem kell Igét adni, ez a vallásoknak legyen a sajátosságuk! Ez a kínálat. Káros a világnézeti vita is, hogy mit tartasz erről a világról. Éld meg a kis elvonatkoztatottat, és menj Isten elé! Mindenki oda megy egyszer! A becsapások tömkelege. Nem szabad téríteni, nem szabad beszélni arról, amit tudsz, jó ember, mehetsz most aztán a problémáddal a vallásos közegekbe, egy választ kapsz: nincs válasz.
Istennek pedig az a válasza, hogy van válasz! Ha hiszel, a hitedre van válasz. A hit viszont hallásból van. Testi hallás: ott kell lenned, ahol szól az Isten Igéje. És nem különböző módszerek és különböző magyarázkodások, ahol nem a vallásos szellem működik, ahol nem a vallásos szellem magyarázza meg, hogy mit szabad csinálni és mit nem szabad csinálni, hanem Isten Igéje, Isten törvénye. Nem oda kell menned hallgani, ahol nagyon lightosan megoldják az élet problémáját, hogy „majd az Úr”. Ennél nagyobb hazugságot ritkán szoktam hallani, mert kivonják az embert a saját döntése, Istennel való találkozás elől is.
Kell hallani! Ki kell nyitni a fület, ki kell nyitni a szájunkat. Bizony, a mai napnak is egy kicsit szomorú tapasztalata az, amikor az ember tényleg hallotta ezt a mondatot „nem ismertem Krisztust, csak vallásosan tudtam gondolkodni”. Nem ismertem meg Krisztust, csak vallásosan tudok gondolkodni. Talán nem pontos ez a mondat, de körülbelül ez a tartalma, és ilyenkor feljajjdul az emberben valami: és te miért nem szóltál Krisztusról?! Te miért nem mondtad Isten Igéjét, aki Krisztus? Mert nem csak a testté lett Ige, hanem a kegyelem és Krisztus uralma is benne van. Miért hallgatsz? Miért? Azért, mert nem ismerte meg valaki Krisztust, azért én is, te is, ő is, mindenki felelős! Mert ott és akkor nem tudtunk adni választ krisztusi módon: mi az életed célja, mi az Élet célja, és mi lesz a halál után? Hanem ilyen megúszási, egyéb technikákat közöltünk. Nem adtunk krisztusi választ arra, hogy Isten ezt vagy azt a csodát miért adta neked. A lehetőségben, a problémákban, mert együtt lehet örülni az örülővel és együtt lehet sírni a síróval, hogy „tudod, hogy ez azért van?” Mert, ha te ismered Krisztus uralmát, akkor válaszolsz, hogy „ember, ezért vagy padlón”, vagy ezért örülhetsz, vagy azért. Nem üzleti szintű jutalomról vagy büntetésről van szó. Hanem egy természetes élet Krisztussal, az Ő uralma alatt. És miért nem szólunk akkor, hogy nem ketrecben kell lenni? Miért nem szólunk akkor, amikor van Istennek egy olyan rendje, ami nem etika, erkölcs, morál meg egyéb. Amit most kötelezővé tesznek ráadásul. Most, amikor nincs egy hitben járó embernek, tanúságtevő embernek nincs válasza arra, hogy Istennek mi a rendje, törvénye, ígérete, Igéje. Miért nem válaszolunk? Hogy nekem nem erkölcs kell, hanem Krisztus uralma kell! Miért nem magyarázzuk el, hogy Krisztus uralma nem más, mint Isten Igéje, Isten parancsa, Isten ígérete a kegyelemmel együtt és Istennek a bizonysága, hogy ő kit, mikor, hol, hogy kezelt bűnében, hogy bocsájtott meg, vagy ítélt és mi az ítélete. A végső ítéletére is van válasz.
Miért lökjük el a másik embert, hogy „majd az Úr segít!”, meg „imádkozzál” meg egyéb tanácsokkal miért hidaljuk át a problémákat, ahelyett, hogy odamennénk: ez Isten Igéje. Miért vagyunk gyávák? Miért vagyunk szótlanok? Miért vagyunk hallgatóak? Mikor Isten Igéje hallás által születik meg. A hit hallásból van. Van ahol megszületik, mert hallja a te bizonyságodat, van ahol megszületik, mert hallja azt, hogy kutyából is lesz szalonna. Hallásból van, mert hívő ember, ha igazából hívő és nem vallásos, akkor percenként fogná a telefont és ölelne mindenkit, hogy milyen jó az Úr, és milyen lépéseken vitt át úgy, hogy a tenyerében voltam, fogta a kezemet, ott volt, betakart.
Miért nem beszélünk? Miért nem hallgatunk? Ezért nincs hitünk. És a hitet, akkor amikor baj van, akkor, amikor probléma van, keressük. És mivel nincs hitünk, mert nem ismerjük Krisztust, elmegyünk kölcsönkérni hitet. Na ez az, amit nem lehet. Mert a kölcsönkért hit nem más, mint a vallásos szellemnek a teljes befogadása, és egy rabság, ahol majd megmondják, mit gondolnak felőled, Istenről, mit gondolnak, hogy kell csinálni, sokszor Isten ellenében, törvényszegéssel vagy plusz törvénnyel, és ők azok, akik lightosan megoldják a problémát. „Gyere közénk, és jó lesz itt közöttünk” ez az összes hívó jelük van, ahelyett, hogy „gyere a térdedre”. Ez az összes hívó jel sokszor a miénk is. „Gyere!” Hova? Minek? Isten válaszolni akar mindenkinek a problémáiban. Nem áthidalni akarja a problémákat, nem elmismásolni és gyűlöli a kettős- meg sokszínű beszédeket. A problémákat akarja Isten megoldani, és nem áthidalni.
A vallásos szellem mindig csúsztatni akar: „nem érdekes, ne foglalkozzunk vele”, meg „nem értem” - dehogynem, ott van! Az orrod előtt van az Ige! Az orrod előtt és ezerszer hallottad, hogy mi a bűn, és ezerszer hallottad azt, hogy mi a kegyelem! Ezerszer! Az ezer pedig nagyon sok számnak a jele, nem is ezer, mert lehet, hogy még többször is. Miért? Miért engedjük a vallásos szellemiségnek, hogy embereket leblokkoljon, lefékezzen és megoldatlanságban tartson? Miért? Azért, mert hallgatunk. Azért, mert ezt az egyszerű bizonyságot a hit hallásból van magunk sem értjük, mert talán egész életemben keresem az igazságot – embereknél. Keresem a hitet – embereknél. Keresem a válaszokat – embereknél. És aki emberekben bízik, átkozott.
A hit hallásból van. Kinyitottad-e a füledet, ott vagy-e Isten Igéje előtt? Ismered-e azt, hogy most valaki Krisztusról beszél, és nem önmagát ajnározza? Látod-e? Tudod-e, hogy Isten Igéjéről van szó? Kérted azt a védelmet, hogy más ne jöjjön be az én fülembe, „Te szűrd meg! Tőled akarok választ! Adjál valami szolgálatot, adjál valami bizonyságot, akárkitől!” Mert bárki lehet az. Valahonnét jöjjön egy szó, egy erősítés. Nem tanács, hanem bizonyság Istenről, bizonyság Krisztus munkájáról. Ezt szeretném hallani! És amikor ez szólal meg, akkor erre a kérdésre akár te lehetsz a válasz. „Miért van az életemben probléma?” Akkor lehet, hogy neked kellene már rég megszólalni. Lehet, hogy neked kellett volna Krisztusról már réges rég bizonyságot tenni, lehet, hogy folyamatosan kéne bizonyságot tenni, hogy de jó az Úr uralmában lenni. De jó! És bizonyságot tenni, hogy ha ebben megítélt, ha abban megváltoztatott, ha ebben megáldott – a következményekről beszélek és nem a jutalomról – erről is beszélni kell! Arról is kéne beszélni, hogy mi van egyáltalán Krisztus uralma alatt – nem a vallási fegyelem alatt. Mert a hívő ember bűne, hogy aki nem hisz, nem jut hitre. Nagyon sok esetben. Nagyon sok esetben.
A hit hallásból van – két oldalú: akarsz-e hinni, nyisd ki a füledet! Akarsz-e segíteni valamelyik embernek, aki ott szenved, keresi a problémákra a választ, mindenre, akkor legyen bizonyságod. Legyen Isten Igéje a bizonyságod! Újra és újra előhozom: Isten Igéje. Nem parancs embertől. Nem módszer, nem teológia. Nem dogma. Nem egyebek. Hanem a kristály tiszta Istennek a szava. És szóljon Isten szava! Szóljon Isten szava, mert sokan keresik a választ és vallásos helyre kerülnek. Ahol soha nem fognak kapni választ. Pillanatnyi hűvösséget, megpihenést kapnak. Ahogy a magyar nyelvben benne van a hívő szónak a hűvösség, csak ez a hűvösség pillanatnyilag ad jó érzetet, de nagy problémákban, nagy dolgokban soha nem fog választ adni. Soha.
Végső, pillanatnyi és minden célra ne vallásokhoz fussunk. Nekünk nem vallásunk van, hanem Krisztusunk van. És amikor így beszélek ennek a kis közösségnek, aminek a sokrétűsége a távolságok miatt is sokrétű, sokszor talán nem értitek meg, hogy miért mondom: „nem én akarok mondani valamit”. Nem én adok itt rendszabályokat. Sokszor nem értik meg, mert erre várnak a vallásos beidegződés miatt, erre vágynak. Nincs vallásosság! Nincs helyi rendszabály! Egy van: Krisztus. És egy törvény van, amit Isten adott Krisztus által, hogy az Ő vezetése és uralma alatt éljük meg. Nincs rendkívüli! Nem vagyunk nagy, akármilyen szolgálók! De tudjuk, hogy vannak Istennek az Ő csodái, rendkívüli csodái, rendkívüli beavatkozásai az embernek az életébe. És tudjuk, hogyha valami probléma van, akkor nem áthidalni kell, hanem oda kell menni az Úrhoz. Tudjuk. Na ezért is vagyunk olykor kevesen. Mert embert keresnek. Bekopognak, „mondd meg, mi a véleményed!” Nincs véleményem! Igém van! „Mondd, tudsz csodát csinálni?” Én nem tudok, de Ő igen. Mondd meg, mit tett veled, talán tudok válaszolni Isten Igéje szerint. Tudok Krisztusról beszélni, az Ítélőről éppúgy, mint aki felemel a porból. „Hogy kell élni, erkölcsi rendszer?” Nem tudok mondani, nem érdekel. Azt meg tudom mondani, hogy Isten mit mondott Neked, ebben-abban-amabban. Nekem is ugyanúgy, nem én mondom meg. És hogyha van olyan probléma, amit nem lehet megoldani, akkor nem azt kell mondanom, és nem azt szoktam mondani, hogy „hát majd az idő megoldja... majd ez-majd az. Imádkozzatok ott falkában – bocsánat, csoportosan, karikában.” Nem! Egy Valaki van. Menj oda! És el tudom mondani, az élet legméllyebb pontjairól, a legkeményebb, legmocskosabb helyeiről is, amikor imádkoztam Ő hozzá, kiemelt, és kaptam testvéreket is, akik bizonyságot tettek Krisztusról, örültek, hogy Krisztus munkálkodott az életemben és felemeltek. Nem ők. Hanem őáltaluk sok-sok erőt kaptam. Mert szóltak. Mert emberek által hallod meg Isten szavát. Emberi írásból olvashatod. De Isten Igéje szellemben kell, hogy elérjen. Az pedig Isten teljes Igéje, amit Ő akar mindenkinek adni.
Mi sokszor felelőtlenül nem beszélünk bizonyságtevően. Mulasztási bűnök. Felelőtlenül a saját ötleteinket próbáljuk valakinek adni. Magunk is valami felekezeti, vallási akármit építünk a többihez hasonlóan. Ez mind csőd. Egy biztos van: az Ige, méghozzá Isten Igéje. Ami nem betű, nem prédikáció, hanem a neked szóló parancs, ígéret, bizonyság, törvény és kegyelem egységessége. Ha hallod, akkor neked szól. Mindaddig, amíg emberit keresel, mindaddig, amíg vallásos megoldásokat keres az ember, pontosan az Igétől kerül legtávolabb. Mert szól az ige, csak nem Isten Igéje! Szól a parancs, de nem Isten Parancsa! Szól egy rend, de nem Isten Rendje! Csak hasonlít hozzá, vagy része van.
A teljes Ige. Magára Krisztusra van szükségünk.
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |